A túlvilág szele

Van-e élet a halál után? Ez az emberiség egyik legősibb és örök kérdése is egyben. A keleti vallások (pl. hinduizmus) úgy tartják, hogy halála után minden élőlény újjászületik. A nyugati vallások szerint a lélek örökké él, csupán a test pusztul el. Akármelyik nézetet is fogadjuk el, a lényeg, hogy bízunk abban, hogy halálunk után valamilyen formában mégis folytatódik életünk.

Minden ember tudja, hogy egyszer meg kell halnia. Éppen azért kutatjuk olyan állhatatosan, hogy mi történik a halál bekövetkeztével. A halálközeli élményekről szóló beszámolók nagyon hasonlóak, mégis különböznek egymástól. Két-három sémát követnek összesen. Alagút, vakító fény, boldogság. Nem mindenki megy keresztül a 3 fázison, de legtöbbször több helyen megegyeznek. Néhány kutató ebből azt a következtetést szűri le, hogy a halálközeli élmény azt bizonyítja, hogy nincsen halál, hanem csak átmeneti állapot van, egy másik, kellemesebb állapotba.

Dr. Kenneth Ring (amerikai pszichológus) még tovább megy, és egy új, magasabb tudatállapotú ember kialakulása felé tett evolúciós lépésről beszél. Természetesen a tudósok többsége kételkedik az efféle állítások megalapozottságában.

Az általános elfogadott vélemény szerint a test a halál bekövetkeztekor csökkenteni próbálja azt a stresszt, amit az ember máskülönben érezne. Ez az erős lelki megterhelés befolyásolja az idegrendszert, és ha még oxigénhiány is párosul, nagy valószínűséggel látomások és hallucinációk lépnek fel. Ez hihető elmélet, ám a kutatási eredmények nem mindig támasztják alá.

Kapcsolat a túlvilággal

Szellemi és fizikai médiumok

A szellemi médiumok gyakoribbak. Ők távolbalátó képességeiket kamatoztatják, vagyis látják azokat az elköltözött lelkeket, akiket mi nem hallhatunk.

A fizikai típusú médium már ritkább, ő nem hagyatkozik az interpretálásra és a véletlenekre. Nem látja és nem hallja az üzeneteket. Nem fogad külső benyomás és nincs szüksége arra, hogy kinyissa a száját. Épp úgy lehet eredményes, ha csak passzív szemlélő, mintha éppen alszik. Lényegi hozzájárulása abból áll, hogy bőségesen el vannak látva azzal az életerővel, melyet ektoplazmának hívnak, melyet bizonyos mértékig minden ember birtokol.

Közvetítők

Általánosságban azt a személyt nevezik közvetítőknek, aki képes üzeneteket és tanácsokat továbbítani az e világban élőknek a túlvilági szellemeitől. Tágabb értelemben a közvetítő egyértelműen az, akit korábban médium néven ismertek.

A közvetítés egy vagy több személyt érinthet. Gyakorlással létrehozható az a nyugalmi helyzet, amelyben a közvetítő képes a másvilágról hozzá befutó üzeneteket befogadni. Ezek felhasználásával könnyebben megoldja a személyes problémáit, mert tisztábban látja azokat. Másrészről viszont a közvetítő lehet egyszerű médium is, akin keresztül érkezik meg az üzenet. Sok médium jelentős összegeket keres effajta foglalatossággal. Egyesek szerint bárki meg tudja tanulni, hogyan lehet ő maga is közvetítő. Vitathatatlanul olyan terület ez, amely tág teret nyit a csalásnak.

Mialatt többen szentül hiszik, hogy szellemek vagy természetfölötti erők vezérlik őket, néhányan elismerik:

–      A közvetítésnek semmi köze nincs a természetfölöttihez. Az igazi közvetítő meditációba, önmaga által előidézett transzba merül és kapcsolatba lép a kollektív tudattalannal. Ezáltal merít a bölcsesség forrásából.

Az ősök szelleme

A jövendő tudakolásának ősi formája a halott idézés, már szokásos volt az egyiptomiaknál is. Hitték, hogy a lélek, Ka, a halál után visszatérhet a földre, különféle alakokat vehet fel, sőt élő emberbe is behatolhat, „megszállhatja”. A görögöknél Homérosz írja le először részletesen az Odüsszeiában, hogy mikor hőse, régen elhalt barátaitól akart tanácsot kérni, áldozott a holtaknak. A halott idézés az ókorban természetes jelenség volt, kifejezte a tudományok, az ókori ember gondolkodásának fejletlen voltát.

Azonban a társadalom jelenlegi fejlettségi fokán is él az emberekben a vágy, hogy a jövőre vonatkozóan információkat szerezzenek a holtaktól. A keresztény egyház mindig úgy tekintette a laikus halottidézőket, mint akik belekontárkodnak a papok mesterségébe. Az egyházak gyakorlatilag nem tűrték, hogy erre nem hivatott személyek érintkezésbe lépjenek a halottakkal.

Élet a halál után

Angyalok és mesterek

Számos filozófiai és vallási tanítás szerint az ember életében a legfontosabb dolog a halál. Ezzel persze lehet vitatkozni, ám az biztos, hogy őseink öntudatra ébredése óta mindannyiunkat foglalkoztat az esemény misztikus volta. Aligha akad olyan ember, aki legalább egyszer el nem gondolkodott volna azon, hogy vajon mi vár rá a halál után.

Bruce Goldberg kutató véleménye a témához kapcsolódó tanításokról:

„Mikor meghalunk, az történik, amit elvárunk. Más szóval, a halállal kapcsolatos elvárásaink hatással vannak a halál valódi élményére. A pokol tüzeiben vagy mennyország fellegeiben való hit sokszor manifesztálódik, legalábbis ideiglenesen. Ezek a képzelgések hamar eltűnnek, és a halotthoz csatlakoznak a Mesterek és Vezetők. Ezek az angyalszerű lények megpróbálnak minket segíteni abban, hogy hozzászokjunk az asztrális szinthez. Ők vezetnek rá bennünket fokozatosan arra a felismerésre, hogy meghaltunk, mivel nem érzünk semmi különöset. Bár egy nagyon fontos különbség van: ilyenkor minden kényelmetlenségtől mentesek vagyunk. Az új környezetünk sokkal kevésbé korlátozott, mint a fizikai sík, amelyet elhagytunk.

Az asztrális síkon az elhalt rokonaink és barátaink között találjuk magunkat. Itt telepátia uralkodik (vagyis a barátaink és rokonaink iránt valódi érzelmeink könnyen ismertté válnak). Az asztrális síkon nincs képmutatás. Amikor esténként elalszunk, akkor testenkívüli élményt tapasztalhatunk meg (ez hasonlít a halálélményhez). Ez a látszólagos halál, csak tréning a későbbiekre.

Sokan hivatkoznak arra a bizonyos fehér fényre. Ez tulajdonképpen egy „expresszvonat” léleksíkra. Arra a síkra, ahol értékeljük előző életeinket és kiválasztjuk a következőt. A Mesterek és Vezetők, valamint „halott” rokonaink és barátaink azt fogják tanácsolni, hogy járuljunk a fehér fény elé. Ha megtesszük, akkor minden jól fog menni. De ha nem tesszük meg, akkor úgynevezett „nyugtalan lélekké” válunk és az asztrális síkon maradunk, bizonytalanságban kilétünket és teendőinket illetően. Kísértetként megfigyelhetnek bennünket földi szinten, vagy észrevétlenek maradunk és egyszerűen csak céltalanul bolyongunk. Mestereink és Vezetőink újra és újra emlékeztetnek minket, hogy járuljunk a fehér fény elé. De semmi sem kényszeríthet erre bennünket.

Képzeljük el ezt az utat!

  Épp most haltunk meg. A halált megelőző pillanat talán megrázó volt. A mennyországgal vagy a Pokollal kapcsolatos várakozások töltenek el minket. Ekkor néhány ismeretlen lény próbál meggyőzni minket arról, hogy lépjünk a vakítóan fehér fény elé. Félünk és ellenállunk. Ne feledjük a lélek mindig szabad akarattal rendelkezik! Nem nehéz megérteni, hogy habozunk csöbörből-vödörbe kerülni, ám a lélek-szintre jutáshoz elengedhetetlen, hogy a fehér fény elé járuljunk. Előttünk áll a feladat: Mi valós? Mi a képzeletbeli? Mi a jó? Mi a gonosz? Kik a jó barátok? Kik és mik a rosszak? Ezekre a kérdésekre kell választ adni mielőtt a lélek elhatározza, hogy a fehér fény elé lép.

  A lélek meghozza ítéletét, hogy kinek vagy minek hisz. Ebben az elhatározásban segít a tudat állapota a halálkor, a karmikus ciklus, az asztrális síkon lévő környezet és más tényezők. Eltarthat órákig, vagy akár egy évszázadig is, mire a lélekválaszt ad. Egy tapasztaltabb léleknek, aki most fejezte be egy karmikusan pozitív életet, kevesebb időre van szüksége, és nagyobb valószínűséggel hoz helyes döntést. Érdekes módon a személy vallása és a halál élménye között nagyon csekély összefüggés van.

Először majdnem minden alkalommal egy lebegő érzést írnak le. A fizikai kényelmetlenségek, amelyeket a halál pillanatában érzett, teljesen megszűnnek. Nincs fájdalom és semmilyen más érzés. Az ember egyszerűen lebeg. Nagyon gyakori a belső béke és a nyugalom érzése, ami a félelem teljes hiányával párosul. A lent lévő testét úgy szemlélik, mint ami többé már nem része az embernek, és valóban pontosan ez a helyzet. Azonnal észlelik, hogy van testük, de ez egy teljesen más típusú test, egészen más fizikai törvényeknek alávetve. Ez az asztráltest olyan képességek birtokában van, amivel sok olyan dolgot megtehet, amit a fizikai test nem. Például az asztráltest keresztül mehet a falon és ajtón, másodpercek alatt ezer mérföldeket tehet meg. Ezen a szinten nem érzékeljük az időt. Az asztráltest birtokában van az előző életek teljes ismereteinek, és a még vele kapcsolatba kerülő emberek gondolataiba is tud olvasni.

 Elméletileg, amikor valaki nem halál élménnyel kapcsolatban tapasztal asztrális projekciót, akkor egy ezüstfonál csatlakozik az asztráltest fejének hátsó részéhez és a földön lévő fizikai test gyomorszája tájékához. Amíg az ezüstfonál ép, addig a test eleven. Halálkor az ezüstfonál elszakad.

A halálélmények közül a legmegrázóbb és legfontosabb az áthaladás egy hosszú és sötét alagúton. Sokan a „vákuum” kifejezést használják. Úgy érzik, az alagútba behúznák őket, és ezen az építményen keresztül viszik őket a túloldalra, vagyis az asztrális síkra. Amikor a hipno-terapeuta regressziót vagy progressziót hajt végre, gyakran azt javasolja, hogy képzeljék magukat el, amint egy olyan alagútba lépnek be, aminek a végén fehér fény világít. Azt szuggerálja, hogy az elágazás van az alagút végén. Ha a páciens a jobb oldali utat választja, akkor az előző élethez jut. Ha a bal oldalit, a végállomás a jövendő élet lesz. Ez a módszer nagyon sikeres. Ezt használják leggyakrabban az előző vagy jövendő életbe vezetéséhez. Hipnotikus állapotban vagy halálkor ez az átvezető út a következő szintre.

 Miután az ember stabilizálta magát az alagútból való kijutás után és hozzászokott a lebegés érzéséhez, mások jelenlétét veszi észre. Itt a Mesterekre és  Vezetőkre utalunk, akik felajánlják segítségüket és tanácsaikat. A páciensek még a „halott” barátaikról és rokonaikról is beszélnek, akik megpróbálnak segíteni nekik. Ez idő alatt minden kommunikáció telepátia útján zajlik. Gyakori a melegség, biztonság és belső béke érzése. Úgy érzi szeretik és minden halálfélelem elmúlik. A fehér fény a halálélmények tetőpontja. Amikor meglátják a fehér fényt, ami ez alkalommal tiszta fehér fény, majdnem vakító és mégis békés aurájaként jelenik meg, ez a fény nagyon hasonlít ahhoz a képhez, aminek elképzelését a földi síkon különböző gyógyítási módszerekben használjuk. (Ha elképzeljük, hogy beteg testrészünket körülveszi ez a fehér fény, akkor elősegíthetjük saját gyógyulásunkat.) Az asztrális síkon a páciens annak veheti legtöbb hasznát, ha a fehér fény elé járul, ahonnan a lélek-síkra kerül, hogy értékelje előző életét és kiválassza a jövendőt. De nem mindenki választja azt, hogy azonnal a fehér fény elé járul, így néhányan sok évig, akár századokig is az alsóbb asztrális síkon vándorolnak, mielőtt végül megteszik ezt a lépést.

A halálélmények nem mindig követik az előbb leírt sorrendet. Időkésleltetések lehetnek az egyes lépések között. Néhányan gyorsan és könnyen elfogadják a halált. Másoknak több idő és irányítás kell, míg elfogadják a halál gondolatát, nem is szólva arról, hogy a fehér fény elé járuljanak.

  Emlékezzünk, a halál állapotával kapcsolatos elvárások is hatással lesznek a valódi tapasztalatokra. Ha azt várjuk, hogy glóriás angyalok vegyenek körül fehér ruhákban, hárfán játszva, akkor a Mesterek és Vezetők mindent meg fognak tenni, hogy ezt a helyszínt teremtsék meg, mert tudják, hogy az ember számára ez a legkellemesebb. Ezek a magasabb rendű lények csak akkor informálnak arról, hogy hol vagyunk, kik vagyunk és mi a feladatunk, amikor már kényelmesen érezzük magunkat.

Az előző életbe vivő regressziók halálról szóló beszámolói néhányuk számára talán nem elegendő bizonyíték. Számos klinikai halál állapotában levő páciens beszámolója is rendelkezésre áll, akik végül életben maradtak.

Természetesen jogos kérdés, hogy Bruce Goldberg honnan szerezte beható információit a halálról, mikor ő kitűnő egészségnek örvendett könyve megírása idején? Nos, Goldberg úr csakúgy, mint számos más kutató, médiumokon keresztül folytatott beszélgetéseket túlvilági lényekkel.

Szellemtan

Az ismert esetek többségében a kísértet a fenyegető bajra figyelmeztetni, vagy háborgatni akarja az élőket. Rendszerint ahhoz a helyhez kötődik, ahol élete során tartózkodott, ahol boldogtalan volt és szenvedett. Ritka az az eset, amikor nincs közvetlen múltbeli kapcsolat. Egy adott helyen megjelenő kísértet és a helyszín között. Az elégedettség elvétve fordul elő világukban, a boldog szellem szinte önmagának ellentmondó kifejezés.

 Nagyon sokféle kísértetről hallhattunk, és kevés az olyan szabály, amely alkalmazható megjelenésükre. A hőmérséklet alkalmanként csökkentésén kívül úgy tűnik, nem túlzottan befolyásolják a környezetet. A  világítás például nem lesz fényesebb, vagy sötétebb, bár gyakrabban lehet megpillantani őket sötétben, főleg sejtelmes félhomályban, mint ragyogó napfényben.

  A legtöbb kísértetről az a hír járja, rendszeresen ugyanott jelenik meg, például abban a házban, ahol élt és elhalálozott. Ilyenkor rendszerint egyetlen szobában kísértenek, esetleg abban, amelyben meggyilkolták őket, de néha szobáról szobára vándorolnak.